HOGYAN VISELKEDJÜNK A MADARAKKAL UTAZÁS KÖZBEN?

Evolúciós léptékkel mérve az emberiség pillanatok alatt változtatta meg az őt körülvevő környezetet. Elég csupán a kényelmes és gyors közlekedést lehetővé tevő utakra gondolnunk, amelyek behálózzák a szárazföldet, és amelyre a többi élőlénynek nem volt ideje felkészülni. A madarak sok szempontból speciális helyzetben vannak: védelmükre nem elegendőek a kerítések vagy falak, hiszen lényegében bárhova odarepülhetnek, időnként konfliktusba kerülve az emberekkel. Fontos elismerni, hogy az alkalmanként így keletkező károk valóban bosszantóak és anyagilag megterhelőek lehetnek az érintettek számára. Azonban egy kis odafigyeléssel és körültekintéssel kiküszöbölhetjük ezen konfliktusok jelentős részét.

Éppen ezért érdemes a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szemléletét követnünk. A szakemberek nem a madarak igényeinek feltétel nélküli elsőbbségét propagálják, hanem olyan hiteles természetvédelmi megoldások mellett teszik le a voksukat, amelyek a madarak és az emberek közötti konfliktusok feloldását célozzák, elfogadható kompromisszumokkal. Emellett fontos tájékozódnunk, már csak azért is, hogy ne lássunk ott is problémát, ahol valójában nincs.

Mire figyeljünk, ha autózunk?

Az autók és madarak világszerte megfigyelt „konfliktusa”, hogy a madarak megtámadják az autók szélvédőjét vagy visszapillantó tükreit. Ezekben az elsősorban tavasszal jellemző esetekben a madaraknak természetesen nem a gépjárművekkel van közvetlen gondjuk: mivel az evolúció nem készítette fel őket a tükörképekre, ezért a párválasztási időszakukat élő hímek riválisoknak hiszik a saját képmásukat. A hiábavaló harc nem csak az autóban tehet kárt, de a madarakat is a végkimerülésbe sodorhatja, hogy egy legyőzhetetlen „ellenféllel” kell viaskodniuk, akár napokig. Ha ilyen csatának vagyunk a tanúi, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy eltüntetjük a tükröződő felületet. Eltakarhatjuk azt, behajthatjuk a visszapillantó tükröket vagy, ha van rá lehetőség, arrébb állhatunk a járművel.

A másik, autósok és madarak között felmerülő konfliktus a gázolás. Ezt elkerülendő a természetvédelmi területeken áthaladva érdemes a sebességet csökkenteni, hogy a madarak biztonsággal el tudjanak repülni. Ugyanez a tanács az éjszakai vezetést illetően is, ilyenkor ugyanis az autóval párhuzamosan a fénybe repülnek a madarak és véletlenül kerülnek az autó elé.

Ne etessük őket (túl sok) kenyérrel!

Pár morzsa kenyér vagy egy apró pogácsadarab nem okoz tragédiát, azonban a pékáruk nagy mennyiségben, minden jószándék ellenére, nem tesznek jót a madaraknak. A tápértékük kevés, ugyanakkor megzavarják a madarak emésztését, és egymás közötti csatározásokhoz, sérülésekhez vezethetnek. Ráadásul sokszor arra ösztönzik a további morzsákban reménykedő állatokat, hogy ne hagyjanak el egy egyébként számukra veszélyes, forgalmas területet. A madarakat a kellő tájékozódás után a megfelelő helyen, a számukra megfelelő madáreledellel etessük, és mindenképpen figyeljünk azok szavatosságára.

Ne lássunk problémát ott, ahol nincs!

Érdemes formálni a szemléletünket a tekintetben, hogy a madarakra lehetőség szerint ne ellenségként, hanem velünk élő társként gondoljunk. Jó példák erre a Keleti pályaudvar épületén található fecskefészkek, amelyek valódi turisztikai látványosságként is szolgálhatnak. Ha parkba tévedünk, akkor üde és csicsergő színfoltjai lehetnek sétáinknak, ha pedig kertes övezetben élünk, akkor a kellemes élmény mellett biológiai védelmet nyújtanak növényeinknek.

Ha bajba jutott vagy sérült madarat látunk

A fészekből kiesett tojásokkal sajnos nem tudunk mit tenni, és az esetek többségében, ha magányos fiókát látunk, akkor sincs teendőnk. Más esetben azonban próbáljunk segíteni, ilyenkor is érdemes gyorsan rákeresni az interneten az adott helyzetre, hogy a megfelelő módon járjunk el. Például, ha sérült madárral találkozunk, a legjobb megoldás, ha felhívjuk a legközelebbi madármentő állomást vagy állatkertet. Vagy ha védett madarak élőhelye megrongálásának vagyunk tanúi, készítsünk fotókat bizonyítékként, majd értesítsük a helyi kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályát és kérjünk segítséget.

Ez a tájékoztatóanyag a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján közzétett cikkek alapján készült. Bővebb információért keresd fel a https://www.mme.hu/ oldalt

A GreenGo az év minden hónapjában egy fontos ügy mellé áll. Február témája a madarak védelme.