Hogyan ne fulladjunk bele a rossz szokásokba?
Miért ülünk minden nap autóba, ha abban se nekünk, se a környezetünknek nincs semmi jó?
Ki ne érezné kényelmetlenül magát egy fullasztó füstöt eregető jármű volánja mögött, amikor egy babakocsit próbálnak átszenvedni előttünk az autókkal borított zebrán? Vagy ki ne akarna tiszta levegőjű, szellős, zöld utcákat? Kit ne zavarna a tény, hogy 2019-ben az EU tagállamaiban több mint 350 000 ember halt meg idő előtt a légszennyezés következtében? És ki ne figyelné aggódva a nyáron katlanná váló városokat?
A közúti közlekedés az EU kibocsátásának mintegy ötödét teszi ki, ezen belül a személygépkocsik a legnagyobb szennyezők, az EU közúti közlekedéséből származó teljes CO2-kibocsátás 61%-át teszik ki. Tehát ne legyenek illúzióink, a saját célú autózás igenis hozzájárul a káros légköri folyamatokhoz. De nemcsak ahhoz. A covid okozta lezárások miatt bekövetkezett kibocsátáscsökkentés ellenére 2020-ban az EU városi lakosságának nagy része egészségkárosító mértékben volt kitéve komoly légszennyező anyagoknak. Az egészség szempontjából kritikus, hogy a városi lakosság 96%-a volt kitéve a finom por (PM2,5) 5 µg/m3 -es WHO-iránymutatás feletti koncentrációjának.
Az autósokat bűnbakként megtenni mindenért, ami rossz egy városban, tévedés lenne, de tévedés a jelen helyzetbe való beletörődés és a személyi felelősség elkenése is. Sokan változtatnának, de nem látnak alternatívát. Számukra a gyaloglás, a kerékpározás vagy a tömegközlekedés csak másodlagos lehetőség, mivel a városi környezet akadályozza ezek hatékonyságát. És valóban, ha buszon utazunk, sokszor a dugóban állunk, bringával inkább többet tekerünk, hogy elkerüljük a fullasztó, forgalmas utakat, a séta sok helyen szóba se jön. Erre pedig gyakori válasz, hogy akkor már inkább a saját autómban ülök a dugóban, de legalább kényelemben.
Pedig ez se nem kényelmes, se nem racionális, és legfőképpen nem fenntartható, a nem-szembenézésnek egyéni, közösségi és globális szinten is megfizetjük az árát. A változás sürgető, de szerencsére nem lehetetlen - olyan egyéni és politikai döntéseken keresztül, amik azonnal jobbá teszik mindennapjainkat. A legfontosabb a városban közlekedő autók számának csökkentése, és olyan hatékony megoldások bevezetése, amik egészség- és környezetvédelmi szempontoknak is megfelelnek. A tömegközlekedés megerősítése, a motorizált egyéni közlekedést korlátozó intézkedések, a gyaloglás, kerékpározás ösztönzése, valamint az olyan megosztott mobilitási rendszerek támogatása, mint amilyen az autómegosztás.
Tessék? Autókkal az autók ellen?
Az autómegosztás látszólag tetézi a problémákat, hisz még több autót jelent az utcákon, de valójában az egyik legfontosabb eszköz az átalakulásban. Nemcsak kényelmes és költséghatékony, de az emberek közlekedését is oly módon alakítja át, hogy az közben a környezet javát szolgálja. A felhasználók hamarosan úgy közlekednek, hogy mindig tudják, mi éri meg a legjobban: rövid útra séta, hosszabb útra kerékpár, még hosszabbra közösségi közlekedés, ha pedig épp autóval a leggyorsabb és legpraktikusabb, akkor vezetnek. Ám soha nem ülnek autóba csak azért, mert van.
Ráadásul az autómegosztó flották szinte minden esetben kevésbé szennyező, újabb járművekből állnak, mint a magyarok átlagosan majdnem 15 éves személyautói. Sőt, a leghaladóbb és legfelelősebb carsharing-szolgáltatók kizárólag elektromos autókat üzemeltetnek, így a helyi károsanyag- és zajkibocsátás esetükben nulla. A felhasználók a közlekedés változatosságát és szabadságát megízlelve pedig hamar eljutnak az autóvásárlás velejét megkérdőjelező felismerésig: miért vásároljunk meg valamit, ami aztán az idő 98 százalékában áll? Tehát a közösségi autóflották a nap végén kevesebb autót eredményezhetnek, és a városok, az abban élő emberek és a jövő érdekében ez a legfontosabb cél.
Persze visszatartó erő lehet, hogy a közlekedés nem áll meg a város határánál, és valóban, az autómegosztóknak e téren komoly feladata lehet a jövőben, bár az egy-két napos bérlésekre már most is van lehetőség. Ám amíg a megtett utak nagy része városon belüli, és az iskolába, munkába való eljutást szolgálja, bőven van lehetőségünk kilépni a megszokásból, a kötelező saját autó rabságából, amivel sakkban tartjuk önmagunkat és a környezetünket. Csak el kell kezdeni, mert az ezt lehetővé tévő eszközök és szolgáltatások rendelkezésünkre állnak. A lehetőség és a felelősség is a miénk.